Energetika

Tiszta Energia Csomag: előtérben a fogyasztók

2016. 12. 13.

Maros Sefcovic és Miguel Arias Canete biztosok az Európai Parlamentben is bemutatták a Tiszta Energia Csomagot, amelyet november 30-án hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság. A parlamenti vita során a képviselők részéről nagyon sokszínű nyilatkozatok hangzottak el a csomag teljes elutasításától a maradéktalan elismerésig. Nem alakult ki egyetértés a javaslatcsomag klímacéljairól sem, melyeket egyesek túl szigorúnak, mások túl enyhének találtak.

Gyürk András írásbeli hozzászólásában kiemelte, hogy üdvözli az Energiaunió felé tett újabb lépést, amely harmonikusan illeszkedik az eddigi integrációs folyamatba. Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője hangsúlyozta, hogy akármilyen irányban is halad a parlamenti vita, sosem szabad, hogy a képviselők elfeledkezzenek az egész folyamat legfontosabb céljáról, a fogyasztók támogatásáról. „Kívánom, hogy a most kezdődő munkánkkal képesek legyünk egy olyan rendszert létrehozni, amely elérhetőbb, megbízhatóbb és megfizethetőbb energiát biztosít a fogyasztók számára, ezáltal is javítva az Unió versenyképességét.” – tette hozzá Gyürk András.