
Szabad Európa Gyakornoki Program
2009. 09. 01.
A program célja:
Lehetőséget teremteni fiatal magyar szakemberek és felsőoktatásban tanuló hallgatók számára, hogy első kézből szerezzenek tapasztalatot az Európai Parlament működéséről, valamint betekintést nyerjenek az Európai Néppárt és a Szövetség Delegációjának munkájába.
A program felépítése:
A program három szakaszból áll. Az első szakasz a felkészítés, amelyet a Delegáció magyarországi helyszínen valósít meg. A második szakasz az Európai Parlamentben eltöltött négyhetes gyakorlat (Brüsszelben és Strasbourgban). A harmadik szakasz az utókövetés, amely a Szabad Európa Klub keretében folyamatos kapcsolattartást biztosít a gyakornokok számára a Delegáció tagjaival, munkatársaival és egymással. A parlamenti gyakorlatra mindig a törvényhozási időszakban kerül sor, a résztvevőkkel egyeztetett beosztás szerint.
Részvételi feltételek:
· magyar állampolgárság vagy magyar igazolvány
· 21-30 év közötti életkor
· legalább három elvégzett főiskolai vagy egyetemi év
· két idegen nyelv legalább középfokú ismerete, ezek közül az egyik angol vagy francia
· felhasználói szintű számítógépes ismeretek
· alkalmazkodóképesség nemzetközi környezethez
· a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és az Európai Néppárt értékrendjének elfogadása
A pályázás menete:
· a pályázatnak tartalmaznia kell:
· rövid szakmai önéletrajz (értesítési cím, telefonszám, e-mail cím megjelölésével)
· diplomamásolat, ill. hallgatói jogviszony igazolás
· nyelvtudást igazoló dokumentumok (nyelvvizsga-másolatok)
· 2 ajánlólevél (egy felsőoktatási intézménytől/munkahelytől ill. egy közéleti személyiségtől/civil vagy politikai szervezettől).
· motivációs levél 1-2 oldal terjedelemben, amelyből kitűnik, hogy a jelölt miért szeretne gyakorlatra jelentkezni az Európai Parlamentbe, milyen elképzelései vannak a gyakorlattal kapcsolatban, ill. miképpen illeszkedik a program jövőbeni terveihez
· véleménykifejtő esszé 1-2 oldal terjedelemben az alábbi témák valamelyikéről:
1. "A magyar uniós tagság első öt évének értékelése"
2. "Az Európai Unió szerepe a klímaváltozás hatásai elleni küzdelemben"
3. "A magyar nemzetpolitika aktuális dilemmái"
A pályázati anyag alapján kiválasztott jelöltek szóbeli meghallgatáson is részt vesznek, melyek várhatóan november végén kerülnek megrendezésre.
Támogatás: a kiválasztott pályázók a gyakorlat ideje alatt támogatásban részesülnek. A támogatás az alábbi költségekre terjed ki: utazási költségtérítés (a gyakorlat helye és a magyarországi lakhely között), szállásköltség-térítés, betegbiztosítás.
A következő pályázat kiírásának várható időpontja: 2010. szeptember.