Egyéb

Kedvező döntés Brüsszelben

Kedvező döntés Brüsszelben

2005. 02. 03.

Gyürk András és Szájer József (Fidesz) közös nyilatkozatukban emlékeztettek arra: 'a jogi bizottság arra kérte az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül az irányelv kapcsán tett javaslatait, mely döntés által a teljes jogalkotás újra indulhat. Az érintett európai biztos, Charles McCreevy a bizottság előtt megerősítette, hogy nyitott minden lehetőségre.' Szájer József 'a bizottság e témában tartott meghallgatásán szavazatával támogatta az eljárás újraindítását, hogy ezáltal a kis-és középvállalkozások érdekeit jobban figyelembe vevő javaslat szülessen' – áll a közleményben. 'A magyar néppárti képviselők szerint fontos az európai szellemi tulajdon védelme, ugyanakkor a jövőbeni szabályozásnak kiegyensúlyozottnak és megalapozottnak kell lennie.'


A képviselők 'megerősítik, hogy a Magyarországon is nagy vitát kiváltott ügyben – az Európai Parlament képviselőjeként – megtesznek a jövőben is mindent annak érdekében, hogy a magyar érdekek e jogszabálynál is markánsan megjelenjenek'. Egyúttal 'kérik a magyar kormányt, hogy dolgozzon ki és képviseljen egy egységes és következetes álláspontot, mert a korábbi ellentmondásos kormányzati fellépések nem segítették a magyar érdekek érvényesítését'.


 

Forrás: MTI