Európát a liberálisok tették tönkre

Interjú Gyürk Andrással a Magyar Időkben

A kontinens mély válsággal néz szembe, amelyben a liberális dogmák csődöt mondtak, nyilatkozta Gyürk András a Magyar Idők című napilapnak. A Fidesz európai parlamenti delegációvezetője elmondta, Európában fordul a szél, és enyhül a szorítása a politikai korrektségnek. Az új irányvonalak meghatározásában pedig szükség lehet Magyarország tapasztalataira és példájára.

– Történelmi jelentőségű folyamatoknak lehettünk szemtanúi Európában a mögöttünk álló év során. Milyen irányba tart a kontinens?
– Amit most látunk a felszínen, az a migránsválság és a még véget nem ért gazdasági válság. De valójában a második világháború óta fennálló rendszer az, ami válságba került. Az az Európa, amelyben ma élünk, két alapvető ígéretre épült: a jólét és a béke ígéretére, az építmény alapjául pedig magától értetődően a kontinens keresztény eszmei hagyományai szolgáltak. Ahogy a kereszténydemokrata Robert Schuman, az Európai Közösség egyik alapító atyja fogalmazott, „Európa keresztény lesz, vagy nem lesz”. A hatvanas évektől azonban Európát túszul ejtette a liberális gondolkodás és dogmarendszer, ezért az európai ház alapjai meggyengültek. Így aztán most, amikor az a bizonyos két ígéret is megdőlni látszik, azaz a jólétet kikezdi a gazdasági válság, a békét és biztonságot pedig a migránsválság ássa alá, biztos alapok híján az egész konstrukció recseg-ropog. Itt tartunk most. A felszínen lévő válságok mögött egy komolyabb probléma, az európai identitásválság áll.

– Ennek köszönhető, hogy egyre több megszorításellenes kormány kerül hatalomra?
– Az embereknek elegük van a régi válaszokból, nem hiszik, hogy a gazdasági válságra újabb megszorítás, a migránsválságra pedig a korlátlan befogadás lenne a megoldás. Görögország, Portugália, Lengyelország, Franciaország annak a bizonyítékai, hogy a régi elit egyre nehezebben találja meg a hangot a választókkal. Európa-szerte mind többen gondolják úgy, hogy vezetőik elfeledkeztek róluk, új megoldásokra várnak, ezek a megoldások pedig új politikai erőket juttathatnak a hatalomba. A következő évek jó eséllyel erről szólhatnak; a kérdés, hogy mely politikai erők lesznek képesek megérteni a demokrácia hangját.

– Milyen szerepe lehet ebben a folyamatban hazánknak?
– Úgy gondolom, Magyarország kovásza lehet a változásnak, hiszen ebben az értelemben előtte járunk Európának. Az elmúlt évtizedben nagyon komoly demokratikus átalakulás zajlott le hazánkban. Megváltozott például a nemzethez való viszony: a kettős állampolgárságról szóló népszavazás óta már a baloldali pártok is megértették, hogy megkerülhetetlen az a felelősség, amellyel a határon túli magyarokért tartozunk. A pár évvel ezelőtti közbeszédhez képest ma már másképp gondolkodunk a családtámogatásról vagy a népességfogyás kérdéséről is, amely a magyarság egyik legnagyobb problémája. Bekövetkezett a szakítás a liberális dogmákkal, és egyre nagyobb teret nyert a józan ész. Valójában a demokrácia győzelme ez, mert mindezek a változások a választók széles köreinek támogatásával következtek be. Gondoljunk csak a számos témában meghirdetett nemzeti konzultációra, amikor milliók véleményét kérdeztük meg, majd válaszaikat törvények formájában beépítettük a közös mindennapjainkba. Azért lehetünk kovászai az európai folyamatoknak, mert pont ez a tapasztalat az, amelyre Európában e kihívásokkal szembesülve szükség lehet. Fordul a szél és enyhül a szorítása a politikai korrektségnek. Olyan témákban kezdődik el vita, amelyek az elmúlt években tiltottak voltak. A zsigeri reakció persze az elutasítás, de az Európai Parlament folyosóin már egyre nagyobb a kíváncsiság, és érveink elfogadottsága fokozatosan nő. Ennek köszönhető az is, hogy Orbán Viktort a Politico magazin az év emberének választotta. Mind többen gondolják úgy, hogy elég nagy a baj ahhoz, hogy odafigyeljünk arra, aki időben felhívta a figyelmet a bajra, és egyedüliként javasolt olyan megoldásokat a migránsválság ügyében, amelyek működőképesnek tűnnek.

– Többféle forgatókönyv is megjelent, nemrég a mini-Schengen létrehozásának ötletét lebegtették meg az európai vezetők. Az átalakuló Európában újra megerősödhetnek a régiós együttműködések?
– A reménysugár a mai borús helyzetben az az összefogás, amely a visegrádi országok között kibontakozóban van. A tény, hogy képesek voltunk a csehekkel, szlovákokkal, lengyelekkel közösen megvédeni a magyar déli határt, az messze a konkrét cselekedeten túlmutató gesztus. Arra világít rá, hogy képesek vagyunk a történelmi gátlásokon felülemelkedni a régióban. A baj ezekből az országokból a megfelelő reflexeket hozta ki: a szolidaritást, összefogást, együttműködést. Ezzel kiváló példát mutatunk Európának, így lehetünk a változás kovászai. Az összefogás a közös határ és az egyik legnagyobb uniós vívmány, a schengeni rendszer megvédéséért egy hiteles és valódi együttműködés. Európa más részein van persze negatív példa is a regionális együttműködésre, amikor egyes országok szűkkeblűségből hangolják össze politikájukat annak érdekében, hogy másokat kizárjanak.

– Ezek szerint továbbra is az egységes Európában hisz?
– Igen, én a nemzetek Európájában hiszek, ugyanis Magyarország érdekelt egy erős Európában. A gazdasági teljesítmény vagy éppen a szellemi tőke tekintetében ez a kontinens a világ egyik legerősebb potenciállal bíró régiója. Ami gyenge, az a politikai elit és a politikai rendszer. Olyan Európára van szükség, amely képes az érdekeit érvényesíteni a világban. Szükség van a közös megoldásokra, amelyekkel a migráció kérdésé­ben valódi védelmet tudunk nyújtani. El kell gondolkodni azon, hogyan lehetne Európát erősebbé tenni katonai téren is. A kontinens ma önmaga képtelen védelmet biztosítani a polgárainak. Gazdagságunk gyengeséggel párosul.

– Ha meg is védjük a határokat, már így is rengeteg bevándorló érkezett a kontinensre. Milyen megoldást lát az integráció terén?
– Borúsan látom a helyzetet, hiszen az európai bevándorláspolitika már azelőtt megbukott, hogy ez a népvándorlási hullám elérte volna Európa küszöbét. Az ötvenes-hatvanas években érkezett vendégmunkások története azt bizonyította, hogy a kérdés európai „megoldása”, azaz a multikulturalizmus és a szekularizmus rendszere teljes csőd. Párhuzamos társadalmak alakultak ki, ennek talajából kisarjadt a terrorizmus. Brüsszel erre a legjobb példa, az Európai Unió fővárosa, amely a terror fővárosává vált. Nem véletlenül, hanem átgondolt politikai stratégia eredményeként. A város baloldali, liberális vezetői ugyanis egyrészt azt gondolták, hogy a multikulturalizmus jó és helyes cél, másrészt azt, hogy a bevándorlótömeggel szavazatokat nyernek – utóbbi be is vált. A hírhedt kerület, Mollenbeek népessége 20 év alatt 30 százalékkal nőtt a szocialista polgármester irányítása alatt a tudatos betelepítés eredményeképpen. Így két évtizedig hatalmon tudott maradni az említett polgármester, de eközben a negyed egy dzsihadista kiképzőtáborrá alakult, ahová ma minden európai terrortámadás visszavezethető. Őrültség több mint fél évszázad sikertelen integrációs kísérletei után azt mondani, hogy jöjjenek az újabb milliók, hátha most sikerülni fog.

– És mit gondol az EU eszközeiről a migránskérdés kezelése kapcsán?
– A kvótarendszer mindennek a csimborasszója. A dolog ésszerűtlen, mert nyilvánvalóan meghívást jelent a további bevándorlóknak, és jogszerűtlen, mert nem lehet rákényszeríteni olyan tagállamokra, amelyek ezt nem vállalták korábban a csatlakozás során. Jogszerűtlen a bevándorlókkal szemben emberi jogi szempontból is, valamint veszélyes, hiszen szétteríti a terrorkockázatot, és a kulturális identitásunkat is kikezdi. A helyes cél az, hogy a háborúk elől menekülő emberek minél hamarabb a saját életüket élhessék újra, mégpedig azon a helyen, ahol megszülettek. Ugyanis valójában a szülőföldjük az, amihez joguk van. Azok az elképzelések is elképesztőek, hogy 400 ezer szírt telepítsünk át Európába Törökországból. Ki lesz az a 400 ezer? Ha a jobban képzettek, akik nyelveket beszélnek, megfosztjuk Szíriát a középosztályától, és elvesszük tőle a lehetőséget, hogy valaha is magára találjon. Ha a képzetleneket hozzuk ide, akiknek egy része analfabéta, soha nem tudnak belépni az európai munkaerőpiacra, ahol egyébként most is 23 millió európai munkanélküli van. A megoldást a katonai rendezésben és az érintett régió stabilitásának megteremtésében látom. Ennek bekövetkeztéig mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a háború sújtotta területek szomszédságában lévő menekülttáborokban emberséges körülmények és biztonság legyen. Az Iszlám Állam elleni jelenlegi katonai akciók jóval intenzívebbek, mint korábban. A béke és stabilitás, úgy gondolom, megteremthető, de nagy katonai és anyagi erőfeszítést igényel.

– Ha létrejön is a béke, Európa biztosan nem marad a régi. Hogyan látja a kontinens jövőjét a következő évtizedekben?
– Az ENSZ népesedéskutatói szerint a világ népessége 2050-re a mostani 7,3 milliárdról 9,7 milliárdra nő. És ez korántsem lesz egyenletes: Afrikában 1,3, Ázsiában közel 1 milliárddal nő, miközben Európában 30 millióval csökkenni fog a lélekszám, azaz óriási nyomás lesz Európán keleti és déli irányból is. Most kell kialakítani azokat a megoldásokat, amelyek ezt a demográfiai helyzetet kezelhetővé teszik. Egyrészt nem szabad beletörődni abba, hogy Európának csökkenjen a népessége, a demográfiai trenden, többek között a családtámogatás eszközeivel, változtatni kell. Másrészt a korlátlan befogadás politikája nyilvánvalóan folytathatatlan. Valódi együttműködés kell, mert erre csak egy közös és erős Európa tud választ adni, nem a mostani kiüresedett intézményrendszer. Mindenekelőtt azonban arra van szükség, hogy Európa kikecmeregjen az identitásválságból. Vagy, ahogyan Ferenc pápa fogalmazott az Európai Parlament strasbourgi ülésén: Európa sürgősen fedezze fel önmaga arculatát.