Egyéb

A pénzügyi fogyasztók védelmében

A pénzügyi fogyasztók védelmében

2008. 01. 16.

A közlemény emlékeztet: a Fidesz az elmúlt hónapokban számos alkalommal kiállt hitelfelvevők védelmének megerősítése mellett, így többek között szorgalmaztuk, hogy törvényi korlátok szabjanak gátat az uzsorakamatnak. Egyúttal sürgették azon jogszabályok mihamarabbi megalkotását, amelyek segítségével a magyar állampolgárok könnyebben tudnak eligazodni a hitelnyújtásra vonatkozó feltételek között. Fontos törekvésük emellett, hogy a pénzintézetek ne róhassanak aránytalanul nagy terhet azokra, akik a lejárati idő előtt kívánják törleszteni tartozásukat.

A fentiek fényében örömmel tölt el bennünket az a tény, hogy az Európai Parlament által elfogadott szabályozás számos célkitűzésünket tükrözi – írják a fideszes politikusok. Az irányelv révén áttekinthetőbbé válnak a szerződési feltételek és a hiteltermékeket népszerűsítő hirdetések. Az állampolgárok ennek köszönhetően körültekintőbben hozhatják meg döntésüket a hitelek felvételéről – fejtik ki.

Jelentős siker, hogy az intézkedéscsomag értelmében a hiteligénylők a jövőben 14 napon belül mindenféle következmény nélkül elállhatnak a szerződéstől. Mindezek mellett egyértelmű feltételei lesznek az idő előtti törlesztésnek is: a bankok a visszafizetés időpontjától függően a hitel teljes összegének legfeljebb 1, illetve 0,5 százalékának megfelelő kompenzációra tarthatnak igényt.

Meggyőződésünk, hogy a hitelek hozzájárulhatnak a gazdasági fejlődéshez és a jólét növekedéséhez. Ehhez azonban tisztességes és átlátható viszonyokra van szükség – szögezik le.

Az Európai Parlament ehhez adta meg a kezdő lendületet. Most a magyar kormányon a sor, hogy bizonyítsa a hiteligénylők védelme iránti elkötelezettségét. Ehhez az kell, hogy a Fidesz pénzügyi fogyasztók védelmét szolgáló, a Parlament asztalán heverő javaslatait támogassa – zárul Gyürk András európai parlamenti képviselő és Koszorús László országgyűlési képviselő közleménye.