2023. 02. 16.
Az Európai Parlament (EP) mai plenáris ülésén megvitatta az Európai Bizottság által februárban bemutatott zöldipari tervet. A vita során Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője kijelentette, hogy az átgondolatlan brüsszeli stratégiának és az elhibázott szankcióknak köszönhetően az európai ipar 70 éve nem volt olyan legyengült és kiszolgáltatott állapotban, mint most. Győri Enikő a vita kapcsán leszögezte: „A vállalati és technológiai szakadék húsz éve nő Amerikához és Kínához képest. A világ száz legnagyobb vállalata közt 2010-ben 31 európai szerepelt, míg tavaly csak 14.”
Gyürk András szerint a Bizottság új csomagja nem jelent megoldást. „A bürokrácia növelése, a különféle büntetések és szabályozások nem segítenek, hanem ártanak. Elüldözik a legmodernebb cégeket és megfojtják a kisvállalkozásokat. Emellett elfogadhatatlan, hogy Brüsszel javaslatai gyakorlatilag sorsukra hagynák a hagyományos iparágakban dolgozó európaiak millióit” – emelte ki a Fidesz EP-képviselője.
„A Bizottságnak ideológiai kinyilatkoztatások helyett most a munkahelyek védelmére és a versenyképesség javítására kellene törekednie. A Parlamentnek fel kéne hagynia a szabadkereskedelmi megállapodások blokkolásával. Végül azonnal folyósítani kellene a Magyarországot és Lengyelországot megillető forrásokat, ezzel biztosítva az egyenlő esélyeket a belső piacon” – hangsúlyozta Gyürk András.
Győri Enikő a vita kapcsán kiemelte: „Nálunk az energiaárak az egeket verik, Amerika pedig paradicsomi feltételekkel csalogatja magához a befektetőket. Ha a nagyvállalataink áttelepülnek a tengerentúlra, az európai kkv-knak nem lesz kinek beszállítaniuk. Az európai válasz túl későn érkezett, és nem kínál hatékony megoldást. A tagállamok közötti támogatási verseny torzítaná a belső piacot, ami már eddig is a nagyoknak kedvezett.” Hozzátette: „A Bizottságnak gyorsan engedélyezni kellene a tagállami projekteket és kifizetni az őket megillető pénzeket. Sajnos a helyreállítási források 28%-a ért csak célba eddig. Szabad kereskedelem és versenyképesség növelés révén lehet csak újra feltenni Európát a térképre.”