2023. 11. 20.
Az Európai Parlament (EP) a nettó zéró iparról szóló jogszabályt vitatta meg hétfői plenáris ülésén. A vita kapcsán Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője kijelentette, hogy az európai ipar válságos helyzete az Európai Bizottság kudarcos iparpolitikájának eredménye: „A mostani javaslat a helyes irányba indul el, azonban a célok végrehajtását nem lehet a már leszerepelt brüsszeli bürokratákra bízni” – fogalmazott.
„Immár tény, hogy az európai gazdaság zsákutcába jutott, a kontinens versenyképessége összeomlott, az ipari termelés pedig fél éve folyamatosan zuhan. Ez az eredménye az Európai Bizottság eddigi, az abszurd zöldideológiára és a bürokrácia növelésére építő iparpolitikájának. Ez a helyzet elfogadhatatlan, új stratégiára van szükség” – mutatott rá a fideszes politikus.
A mostani javaslat végre a helyes irányba tehet egy lépést. „Az atomenergia stratégiai fontosságának elismerése, valamint a nettó zéró technológiák európai előmozdítására vonatkozó célkitűzések fontos elemek egy erős európai ipar felé vezető úton. Szintén pozitív, hogy a jogszabály felszólítaná Brüsszelt a kisvállalkozásokra nehezedő bürokratikus terhek 40%-kal történő csökkentésére 2030-ig” – emelte ki a magyar EP-képviselő.
„A helyes célok megvalósítása azonban legalább annyira fontos, mint megalkotásuk. Ezt nem bízhatjuk a már leszerepelt brüsszeli bürokratákra. Az európai ipar és a munkahelyek megmentéséhez ezért változásra lesz szükség Brüsszelben. Ehhez az első lépést jövő júniusban tudjuk megtenni” – hangsúlyozta Gyürk András.