Energetika

Fogyasztóbarát Energiaunióhoz vezet az út

2015. 12. 15.

Az Európai Néppárt sajtóközleménye a jelentésről

Az Európai Parlament a mai napon nagy többséggel megszavazta az Energiaunióról szóló parlamenti jelentést, amelynek néppárti felelőse Gyürk András képviselő volt. A fideszes képviselő kiemelte az EU versenyképessége kapcsán várható pozitív hatásokat, valamint a fogyasztók számára megfizethető energiaárak kérdését.

„A jelentés kiegyensúlyozott összefoglalását adja azoknak a lépéseknek, amelyek közelebb vihetnek bennünket a fogyasztókat szolgáló európai energiapolitikához” – mondta Gyürk András a jelentésről. „Az európai polgárok érdekeit szolgáló Energiaunió megteremtése a feladatunk” – hangsúlyozta a néppárti jelentéstevő.

A jelentés megerősíti, hogy az európai energiapolitika célja az ellátásbiztonság erősítése, az energiahatékonyság növelése, mégpedig megfizethető áron. Ehhez, amennyiben szükséges, új infrastruktúrát kell építeni, tovább kell egységesíteni a piacot, és ki kell kényszeríteni a jogszabályok alkalmazását.

A jelentés azzal számol, hogy az Energiaunió megvalósítása növelni tudja Európa versenyképességét a nemzetközi színtéren, illetve új munkahelyek jönnek létre például a technológiai kutatásfejlesztés, az innovációk ösztönzése, valamint az energiahatékonysági beruházások révén.

A fideszes képviselő külön üdvözölte az Európa határain belül található ásványkincsek kitermelésével kapcsolatos kompromisszumot. Gyürk szerint nem a Parlament feladata eldönteni, hogy mi gazdaságos, mi nem, minek van potenciálja, minek nincs. Az Európai Parlament feladata az, hogy megfelelő szabályozási keretrendszert alakítson ki, és szigorú klíma, egészségügyi és környezeti sztenderdeket követeljen meg.