Iparügyek

-

A magyar betegek és gyógyszeripari szereplők mellett álltunk ki az Európai Parlamentben!

2026. 07. 14.

Az európai biotechnológiai jogszabály az elkövetkező évek egyik legnagyobb jelentőséggel bíró uniós szabályozása lesz az egészségügyi területen. Ennek mentén a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációja átfogó módosítócsomagot nyújtott be a javaslathoz. Ennek kapcsán Ferenc Viktória, a Fidesz EP-képviselője, az Európai Parlament Közegészségügyi Szakbizottságának tagja kiemelte: „A magyar és európai emberek gyógyszerellátásának biztosítása elsődleges feladatunk. Ehhez újra vonzó befektetési térséggé kell tennünk Európát. Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője, a Patrióták frakciójának tagja kijelentette: „Patrióta magyar képviselőként kötelességünk, hogy a magyar iparági szereplők mellett is kiálljunk. Javaslataink arra irányulnak, hogy a magas szaktudást igénylő biotechnológiai gyártási tevékenységek Magyarországon maradhassanak és továbbra is jelentős hozzáadott értéket jelentsenek a magyar gazdaságnak.”

Ferenc Viktória a készülő jogszabállyal kapcsolatban kijelentette: „Az európai biotechnológiai szektor az elmúlt években jelentős versenyhátrányba került a globális piacon. A befektetéseket vissza kell hoznunk, ennek megfelelő módja lehet a klinikai vizsgálatok számának növelése, ebben Magyarország korábban jelentős szereplő volt. Módosító javaslataink végcélja ezúttal is a magyar emberek megfizethető gyógyszerhez való hozzáférésének garantálása.”

Gyürk András kiemelte: „Módosító javaslataink másik fő célja a magyar gyógyszeripari szereplők támogatása volt. Erős hazai ipar nélkül nincs stabil ellátás. A fokozódó nemzetközi versenyben alapvető nemzeti érdek, hogy a magas szaktudást igénylő biotechnológiai gyártási tevékenységek és az azokat megalapozó beruházások Magyarországon valósuljanak meg és maradhassanak. A Bizottság javaslata több ponton is aláásta volna ezt, ezek módosítására törekedtünk.”

Strasbourg, 2026. július 7.