Tagállami ösztönzést kíván az intelligens közlekedés

Elérkezett az idő, hogy az intelligens közlekedés megvalósításával új korszakot nyissunk az európai közlekedés történetében, jelentette ki Barsiné Pataky Etelka fideszes képviselő csütörtökön az Európai Parlament ülésén.

Barsiné emlékeztetett: Európa polgárai értékes perceket, félórákat vesztegelnek az utakon, eközben a gépjárművek feleslegesen szennyezik a levegőt, miközben veszélybe kerül a személyes mobilitás, többek között azért is, mert ilyen módon használva a járműveket kezd megfizethetetlenné válni az üzemanyag ára.

A magyar képviselő asszony elmondta, ha megfelelő választ akarunk adni a klímaváltozásra, egyik legfontosabb fegyverünk, hogy megvalósítsuk az intelligens közlekedést. Barsiné éppen két éve, a plenáris ülésen a közlekedés előtt álló legfontosabb kihívásnak nevezte, hogy sikerüljön elterjeszteni az intelligens közlekedési rendszereket Európában. Már az európai közlekedéspolitika felülvizsgálatáról szóló Barsiné-jelentés tavalyi elfogadásakor is mindenki támogatta az intelligens közlekedést, mint az európai közlekedés-politika egyik kiemelt prioritását.

Miért haladunk ilyen lassan? – tette fel a kérdést Barsiné. A keretek adottak, általában a technológia készen áll. Például az E-Call, az intelligens autó, az IKT alapú városi forgalomirányítási rendszerek, 2009-től az EGNOS, 2013-tól a Galileo rendszer. Európa egyik erőssége az automotiv szektor, ahol valóban sikerrel veszünk részt a globális versenyben, nem utolsó sorban a kapcsolódó igen innovatív kis- és középvállalkozások köszönhetően. Ma már a fejlesztések átívelnek Nyugat- és Kelet-Európán. Budapesten például két fontos európai jelentőségű tudásközpont működik ezen a területen a Műegyetem mellett. Az iparág is elkötelezte magát.

Barsiné aláhúzta: most a közösségi oldanak, elsősorban a tagállamoknak kell lépni. Például az E-Call esetében a szükséges infrastrukturális beruházások megvalósuljanak vagy az intelligens jármű, intelligens infrastruktúra esetében a megfelelő ösztönző gazdasági környezetet kialakítsák. A magyar kormány lemaradása e tekintetben is szembetűnő, még az uniós egyetértési nyilatkozat iránt sem mutat elkötelezettséget, holott a szomszédos tagállamok már aláírták azt.

A Bizottságot arra kérte Barsiné, hogy foglalja teljes rendszerbe azokat a teendőket, amelyek az intelligens közlekedés tényleges megvalósítását szolgálják, alkosson egy ágazatokon átnyúló stratégiát.