Rendezvények

Orbán: Jó volt magyarnak lenni ebben a közegben

2024. április 18.

Helyszín:

Idő: 2024. április 18. |

Az Európai Néppárt olyan közösség, amely elutasítja a kettős mércét, és megadja a tiszteletet nemcsak a tagpártjainak, hanem az Európai Unióhoz tartozó nemzeteknek is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedd este Strasbourgban magyar újságíróknak, miután a néppárti frakció ülésén válaszolt a néppárti EP-képviselők kérdéseire.

„Ma jó volt magyarnak lenni ebben a közegben” – fogalmazott a kormányfő, közölve: a tanácskozáson konkrét kérdések merültek fel, mert „nagyon sok a nehezen érthető és a nemzetközi sajtóban gyakran félreértelmezett körülmény”. Erre példaként szamárságnak nevezte az olyan felvetéseket, amelyek szerint a magyar Alkotmánybíróság nem vizsgálhatna kétharmados törvényeket, hogy a hajléktalanokat bárki kriminalizálni akarná, illetve hogy fenyegetve lenne a magyar igazságszolgáltatás függetlensége. Kijelentette: minden, ami a magyar alaptörvényben szerepel, valamely más ország gyakorlatában már ismert.

„A néppártban a mi barátaink ülnek, azok a parlamenti képviselők, akik a mi politikai családunkhoz tartoznak. A beszélgetés célja az volt, hogy egyeztessük az óráinkat” – mondta a miniszterelnök, az Európai Néppárt kötelékébe tartozó Fidesz elnöke, barátinak nevezve a tanácskozást, amelyen körülbelül húsz, alapvetően jogi természetű kérdést kapott és válaszolt meg, adott háttér-információkat.

Orbán: Ez egy másfajta összegyülekezés volt
 
Szavai szerint a keddi ülésen nem azokkal találkoztak, akik úgy tesznek, mintha a magyar alkotmányt támadnák, valójában viszont az fáj nekik, hogy az ő országukhoz tartozó nagy nemzetközi cégeket, bankokat megadóztatták Magyarországon, vagy hogy rezsicsökkentést hajtott végre a magyar kabinet. „Ők nem voltak részei ennek a társaságnak (…), ez egy másfajta összegyülekezés volt” – fogalmazott Orbán Viktor.
 
Kifejtette: június végére, július elejére készül el a magyar alkotmánymódosításokról szóló összefoglaló uniós értékelés, amelyet majd akkor megtárgyal az Európai Parlament (EP) is. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy egy korábbi kezdeményezés alapján szerda délelőtt lesz egy vita az EP-ben ugyanerről a kérdésről, ám azon maga a kezdeményező sem lesz jelen, ahogyan a frakcióvezetők többsége sem, így e vita súlya csökkent. „Az érveinket a június végén, július elején esedékes EP-ülésre kell összepontosítanunk” – mondta.
 
Erkölcsileg és politikailag is elfogadhatatlan
 
Szájer József, a Fidesz EP-képviselője az újságíróknak hangsúlyozta: az a fontos, hogy konkrétumokról folyhasson a vita, és össze lehessen hasonlítani a gyakorlatokat. Az nem helyes, ha az egyik európai országgal szemben más mércét alkalmaznak, mint egy másikkal szemben – emelte ki, erkölcsileg és politikailag is elfogadhatatlannak nevezve, hogy Magyarországgal szemben olyan elvárásokat támasszanak, amelyeket más uniós tagállamok esetében nem.
 
Mint ismert, Orbán Viktor a hétfő esti, Bilbaóban tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, a magyar kormány várja a negyedik alkotmánymódosítás európai bizottsági vizsgálatának befejezését, és azt követően készen áll a kérdések megvitatására.
 
A magyar kormányfő kedd este az Európai Parlament strasbourgi épületében tárgyalt. Orbán Viktort érkezésekor Martin Schulz, az EP elnöke fogadta, akivel ezt követően szűk körű megbeszélést folytatott, majd Orbán Viktor tárgyalt Joseph Daullal, az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetőjével is.  A miniszterelnök ezt követően részt vett az Európai Parlament néppárti képviselőcsoportjának ülésén.
(mno.hu)