Rendezvények

Minden magyar felelős minden magyarért

Minden magyar felelős minden magyarért

2024. március 29.

Helyszín:

Idő: 2024. március 29. |

Gyorsan, különösebb szervezés nélkül gyűlt össze az 55 ezer aláírás – jelentette be Gulyás Gergely.

A fideszes politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján arról tájékoztatott, hogy az EP-választásra húszezer aláírást kellett összegyűjteni, de ennek majdnem háromszorosát sikerült elérniük az elmúlt napokban. Hozzátette, még a mai nap folyamán le fogják adni a Fidesz és a KDNP közös európai parlamenti listáját és az összegyűjtött ajánlóíveket.
 
Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy a kárpátaljai és délvidéki magyarság számára is biztosítottak – nagy valószínűséggel befutó – helyet a Fidesz-KDNP listáján.

Ennek kapcsán elmondta, hogy Szlovákia az unió tagja, és reményeik szerint az MKP meg fogja ismételni öt százalék körüli eredményét az EP-választáson is, magyar képviselőt juttatva az Európai Parlamentbe. Az ukrajnai és szerbiai magyarságnak erre nincs lehetősége, hiszen e két ország nem tagja az EU-nak – jegyezte meg.
 
A nemzteti lista üzenete egyértelmű: minden magyar felelős minden magyarért, függetlenül attól, hogy hol él a világban – mutatott rá a fideszes politikus. Ugyanakkor az EP-választás legfontosabb tétjének a nemzeti minimum kialakítását nevezte.
 
Ezzel összefüggésben úgy fogalmazott: a választó polgároknak egyértelmű ítéletet kell mondaniuk arról, hogy elfogadhatónak tartják-e a szocialisták és Bokros Lajos elmúlt ötéves munkáját, amikor a nemzeti érdekérvényesítést azzal nehezítették, hogy a belpolitikai vitákat valótlan állításokkal külföldre vitték. „Ezzel valójában nem a kormányt, hanem az országot sikerült lejáratniuk” – jegyezte meg.
 
Gulyás Gergely helyeselte ugyan, hogy az MSZP öt képviselőjéből négyet lecserél, azonban meglátása szerint „semmi sem valószínűsíti azt, hogy eddigi politikáján változtatni fog”.
 
A választók egyértelmű lehetőséget kaptak arra, hogy megüzenjék: a belpolitikai vitákat ők kívánják eldönteni, és ehhez semmilyen internacionalista segítségnyújtást nem kérnek, és nem adnak újabb lehetőséget az MSZP-nek arra, hogy „jobb sorsra érdemes portugál kommunistákat strómanként használva marasztalják el Magyarországot”.

Aki a nemzeti listára szavaz, az a nemzeti minimumra is szavaz – vélekedett Gulyás Gergely. Végül a kormánypárti képviselő arról tájékoztatott, hogy a kárpátaljai, délvidéki és felvidéki magyar jelölteket holnap fogják bemutatni.
 
(fidesz.hu)