Rendezvények

Közleményben reagált a Fidesz EP-delegációja a szocialista vezető állításaira

2024. március 28.

Helyszín:

Idő: 2024. március 28. |

Közleményben reagált kedden a Fidesz EP-küldöttsége Hannes Swobodának, az európai szocialisták európai parlamenti (EP) frakcióvezetőjének állításaira. A közleményben kijelentik, hogy az antiszemitizmus kérdését nem szabad politikai célokra felhasználni.

Kommünikéjükhöz a fideszes EP-képviselők egy részletes listát is mellékelnek, amely a magyar kormány által az antiszemitizmus visszaszorítása érdekében tett lépéseket tartalmazza.

"Swoboda úr nyilván tisztában van azzal, hogy a magyar szélsőjobboldal magyar szocialista elvtársai katasztrofális gazdaság- és szociálpolitikájának következményeként nyert teret a magyar politikában" – állítják a fideszes politikusok, akik szerint a 2010 előtti szocialista kormányzás nem csak, hogy csődbe vitte az országot, de odavezetett, hogy a 2006-os választásokon elért 2 százalékos eredmény után 2010-ben a Jobbik immár a voksok 17 százalékát kapta.

A Fidesz EP-küldöttsége úgy látja, hogy Swoboda 2010 előtt "megmagyarázhatatlan módon" egyetlen szót sem szólt, amikor Magyarországon a szocialista kormányok képtelenek voltak megvédeni a magyarországi kisebbségeket, nem léptek fel a szélsőjobboldali csoportok és menetelések ellen, amelyek félelmet keltettek a zsidó és roma közösségekben.

"A magyar szocialisták tehetetlenségével és vonakodásával szemben, hogy megfékezzék a szélsőjobb megerősödését, a Fidesz-kormány 2010-es megválasztása óta pontosan azt teszi, amit Swoboda úr folyamatosan és alaptalanul követel tőle: erős és határozott lépéseket tesz az antiszemitizmus ellen" – írják a magyar fideszes EP-képviselők.

A politikusok emlékeztetnek, hogy a Fidesz-kormány betiltotta a szélsőjobboldali milíciákat, büntethetővé tette a gyűlöletbeszédet, és bűncselekménnyé tette a holokauszttagadást.

"A Fidesz-kormány minden esetben világossá tette, hogy az antiszemita megjegyzések elfogadhatatlanok" – hangsúlyozzák a képviselők, akik emlékeztetnek, hogy a miniszterelnök hétvégi beszédében zéró toleranciát hirdetett meg az antiszemitizmussal szemben.

A fideszes EP-küldöttség "rosszhiszeműnek és politikai indíttatásúnak" véli Hannes Swoboda hétfői kijelentéseit, miszerint Orbán Viktor nem határolódik el kellőképpen az "antiszemita tendenciáktól". A fideszes delegáció megítélése szerint az európai szocialisták saját politikai céljaikra használják fel az antiszemitizmus kérdését. A magyar néppárti képviselőcsoport közleményében elutasítja a kettős mércét.

"A magyar néppárti küldöttség ismét felszólítja Swoboda urat, tartsa tiszteletben a tényeket, és hagyjon fel az alaptalan politikai hisztériakeltéssel. Az ilyen felelőtlen kijelentések szembemennek az antiszemitizmus elleni küzdelemmel és Európa érdekeivel egyaránt" – zárja közleményét a Fidesz EP-delegációja.

Helyszín:

Idő: 2024. március 28. |

Közleményben reagált kedden a Fidesz EP-küldöttsége Hannes Swobodának, az európai szocialisták európai parlamenti (EP-)frakcióvezetőjének állításaira. A közleményben kijelentik, hogy az antiszemitizmus kérdését nem szabad politikai célokra felhasználni.