Kohéziós politika a válságkezelés uniós motorja

Az Európai Parlament plenáris ülése nagy többséggel elfogadta az unió 2013-as költségvetésének első tárgyalására vonatkozó parlamenti mandátumot. A Tanáccsal és az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetésre adott megbízással kapcsolatban Surján László kereszténydemokrata EP-képviselő elmondta: "Az Európai Parlament ellenzi a kifizetések szintjének csökkentését. Minden, a kohéziós politika finanszírozásának megnyirbálását célzó kezdeményezés az EU érdekeivel ellentétes, mivel különösen veszélyeztetné Európa gazdasági fellendülését".

 

Az EP tárgyalódelegációjának adott mandátum szerint az Európai Bizottság javaslata, amely 6,8%-val emelné a kifizetési szinteket 2012-höz képest, az első pozitív lépés egy realisztikus és felelősségteljes költségvetési tervezés felé. Surján László szerint: "A 2013-as költségvetésnek hozzá kell járulnia Európa gondjainak a megoldásához. Választ kell adjunk a munkanélküliség növekedésére és a termelés csökkenésére. Az uniós költségvetés kohéziós programjai ebben bizonyítottan hatékonyak, a kohéziós politika a válságkezelés legjobb uniós szintű motorja".

A képviselő hozzátette: "A kohéziós források eredményessége növelhető, ha a tagállamok rugalmasak és nem ragaszkodnak a válság előtt kialakított operatív programjaikhoz. Ahhoz, hogy a 2013. évi költségvetés lehetőségeit jobban kiaknázzák, a tagállamoknak bátran kellene előnyben részesíteni a termelést támogató, munkahelyeket létesítő projekteket, vagyis az EU 2020-as stratégia szolgálatába állítani az összes lehetséges uniós támogatást. Ugyanakkor az Európai Bizottságnak gyorsabban kell reagálnia, ha ilyen átalakítási javaslat érkezik a tagállamokból".