Fontos foglalkoztatási és szociális témájú döntések az Európai Parlamentben

"Számos fontos szociális és foglalkoztatási kérdésben szavazott mai plenáris ülésén az Európai Parlament. Az EP-képviselők támogatásukról biztosították a leginkább rászorulóknak létrehozandó új uniós alapról szóló jelentést, valamint határozatot fogadtak el a fiatalkori munkanélküliség elleni küzdelemről és az Európai Bizottság ún. szociális beruházási csomagjáról" - közölte Őry Csaba EP-képviselő (Fidesz), a néppárti frakció foglalkoztatási témafelelőse a szavazás után.

"Mindenképp sikerként könyvelhetjük el, hogy a néppárti frakció támogatásával az EP megszavazta a leginkább rászorulóknak létrehozandó új uniós alapról szóló jelentést, amely az 1987 óta működő élelmiszersegély programot váltaná fel. Ez azt jelenti, hogy a Tanáccsal való sikeres egyeztetés után az Európai Bizottság létrehozhatja végre az új eszközt, hogy a továbbiakban is megfelelően segíthessünk a leginkább rászoruló uniós állampolgároknak. Azonban a Bizottság által javasolt 2,5 milliárd eurós büdzsé nem elégséges, ezért is szeretnénk legalább 3,5 milliárd eurót az alap mellé rendelni" – jelentette ki Őry Csaba fideszes EP-képviselő, a néppárti frakció foglalkoztatási koordinátora és a jelentés felelőse a szavazás után.
 
"A leginkább rászoruló uniós állampolgárok mellett a munkanélküli fiatalok helyzetét is kezelnünk kell, hiszen az adatok továbbra is elszomorítóak. A ma elfogadott határozattal a közelgő júniusi Európai Tanács munkájához kívánunk megfelelő alapot biztosítani. Számos ígéretes kezdeményezést tett már le az Európai Bizottság az asztalra – gondoljunk csak az ifjúsági foglalkoztatási csomagra vagy magára az ún. ifjúsági garanciára. A kihívás azonban óriási, fokoznunk kell erőfeszítéseinket, hiszen egész generációkat veszíthetünk el a munkaerőpiacról. Meg kell reformálnunk oktatási rendszereinket, hogy kellően versenyképesek legyenek. Emellett nem győzöm elégszer hangsúlyozni a kohéziós alapok, különösen az Európai Szociális Alap jelentőségét ezen a területen" – tette hozzá a néppárti politikus.
 
"A ma elfogadott másik határozat az Európai Bizottság új kezdeményezésére, az ún. szociális beruházási csomagra kíván reagálni. Teljes mértékben egyetértek az Európai Bizottsággal abban, hogy a válságból való mielőbbi kilábalás érdekében prioritásként kell kezelnünk a szociális beruházásokat és korszerűsítenünk kell jóléti rendszereinket, mindez pedig hathatósabb aktív befogadási intézkedéseket, valamint a szociális területre fordított költségvetés hatékonyabb és eredményesebb felhasználását igényli. Elengedhetetlen az uniós pénzügyi forrásoknak – mindenekelőtt az Európai Szociális Alapnak – az említett célokat szolgáló optimálisabb felhasználása. A2010-es uniós foglalkoztatási iránymutatások jelentéstevőjeként külön hangsúlyoznám, hogy mindezek döntő fontosságúak lehetnek annak érdekében, hogy tényleges előrelépést érjünk el az Európa 2020 stratégia céljainak megvalósítása irányába" – közölte Őry Csaba fideszes EP-képviselő, a néppárti frakció foglalkoztatási koordinátora és jelentés felelőse.