Európa gazdasági ereje a belső piac megerősítésén múlik – Az Európai Parlament előtt az egységes piaci intézkedéscsomag

Az Európai Bizottság tegnap közmeghallgatást tartott az egységes piaci szakpolitika irányairól az Európai Parlamentben. Pelczné Dr. Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő (Fidesz) szerint az EU belső piacának az észak-amerikaihoz hasonló egységes gazdasági hátországot kell teremtenie az európai vállalatok számára, melynek érdekében a nemzeti érdekeket összhangba kell hozni az egységes uniós piac célkitűzéseivel.

Az Európai Unió társadalmi és gazdasági erejébe vetett bizalom újjáélesztése érdekében az Európai Bizottság október végén mutatta be az új egységes piaci intézkedéscsomagot, amely a területtel kapcsolatos következő két év jogalkotási programját tartalmazza, s mintegy ötven konkrét javaslatot fogalmaz meg. Bár e javaslatok igen szerteágazóak, közös céljuk a határokon átnyúló üzleti tevékenységek segítése.

A fórumon Michel Barnier belső piacért felelős európai biztos mellett részt vett Mario Monti korábbi versenypolitikai biztos, akit 2009 októberében az Európai Bizottság elnöke kért fel az egységes piacról szóló jelentés kidolgozására. Az olasz professzor beszédében rámutatott arra, hogy a hosszú távú gyógyírt a hasonló válságok kezelésére a belső piac tényleges egységesítése jelenti, éppen ezért ez az intézkedéscsomag végrehajtása döntő próbatétel az Európai Bizottság számára.

Pelczné Dr. Gáll Ildikó szerint a javaslatok jelentősége nemcsak abban áll, hogy új határokat bont le, hanem elsősorban abban jelenik meg, hogy megpróbálja visszaterelni Európát a belső építkezéshez és a közös intézmények használatához. A néppárti politikus szerint az EU belső piacának ugyanolyan egységes gazdasági hátországot kell teremtenie az európai vállalatok számára, mint az amerikai piac, és ennek érdekében a nemzeti érdekeket összhangba kell hozni az unió célkitűzéseivel. „Európa gazdaságának újraindítása, a foglalkoztatási szint növelése nagymértékben múlik az unió belső piacának megerősítésén” – emelte ki Pelczné Dr. Gáll Ildikó.

A fideszes európai parlamenti képviselő szerint Magyarországon különösen nagy változásokat indíthat el az új javaslatcsomag, hiszen olyan területeket érint, ahol az eddigi szocialista vezetés csak fél szívvel követte az uniót, s több fontos intézkedés meghozatalát elmulasztotta.