Az uniós költségvetésnek a polgárok biztonságát kell erősítenie

Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága e heti ülésén megtárgyalta a 2010-es EU költségvetés irányvonalairól szóló állásfoglalás-tervezetét. A 2010. évi európai költségvetés parlamenti előadójaként Surján László az állásfoglalás-tervezetben hangsúlyozta: a 2010. évi költségvetést a gazdasági válság tudatában kell megtervezni.

A gazdasági válság kezelésében fontos a rendelkezésre álló közösségi programok – felzárkóztatás, versenyképesség, munkahelyteremtés – erősítése, a gazdaság élénkítése.

A hosszútávon érvényesülő hatásokkal járó klímaváltozás, demográfiai problémák, valamint a mindennapok problémái – a gazdasági válság, a munkahelyek elvesztése, a gázkrízis, a mérgező anyagokat tartalmazó élelmiszerek – félelmeket keltenek a polgárokban.Az Európai Uniónak választ kell adnia ezekre a félelmekre, ehhez pedig a közösségi költségvetésből forrásokat kell biztosítani. Az uniós költségvetésnek a polgárok biztonságát kell erősítenie.

Ez a biztonság jelenti egyrészt a versenyképesség, az innováció, a kis- és középvállalkozások fokozottabb támogatásán keresztül a munkahelyek megőrzését és a gazdasági növekedés segítését. Másrészt ide sorolható az energiabiztonságra, ezen belül is a Nabucco tervre, valamint az élelmiszerbiztonságra, a külső határok erősítésére fordítandó keretek növelését.

Surján László sürgette a tagállamokat, hogy a saját maguk által állított, az EU által nem előírt szabályok alkalmazásával ne nehezítsék a gazdasági krízis kezelésében oly fontos kohéziós támogatások lehívását.

A közelmúlt energiaválsága kapcsán Surján László kiemelte az alternatív energiaforrások, energiaszállítási útvonalak, így különösen a Nabucco gázvezeték támogatásának fontosságát. Sajnálatos, hogy a vita alapján 2009-ben is megismétlődni látszik: az Európai Szocialisták frakciója elutasítja a Nabucco gázvezeték prioritásként való kezelését.