Az Európai Parlament nemet mondott a sehová nem vezető költségvetési tárgyalások folytatására

Az Európai Parlament és a Tanács költségvetési egyeztető tárgyalásai múlt hét pénteken szakadtak meg, mert a Tanács nem tudott egységes álláspontra jutni a 2012. évi uniós költségvetéshez benyújtott szükségszerű pótköltségvetésekről. Ezek a pótköltségvetések olyan jogi kötelezettségek teljesítését jelentik, mint a tavalyi olaszországi földrengések okozta károk helyreállítására mozgósított szolidaritási összegek és a már a tagállamokban jóváhagyott, sőt végrehajtott kohéziós beruházások ellentételezése. A Tanács döntésképtelenségével a 2013. évi költségvetés elfogadása is megkérdőjeleződött, mert a Parlament nem látta biztosítottnak, hogy tárgyalópartnere hajlandó lesz a szükséges kifizetési szintek biztosítására.

 

Surján László, a parlament tárgyalódelegációjának magyar tagja rámutatott: "Tulajdonképpen az következett be, amit már a 2011. év végi költségvetési megállapodáskor láttunk: a költségvetésbe betervezett kifizetések nem lesznek elegendőek a futó programokra. A Parlament ezért sürgette a Tanácsot, hogy a 2011-es megállapodásuknak megfelelően minél előbb fogadja el a Bizottság által beterjesztett "pótköltségvetéseket", hogy azt a Parlament plenáris ülése is megerősíthesse. Ezt a követelményt a Tanács azonban csak részben teljesítette, azzal, hogy az Olaszországnak szánt 670 millió euró szolidaritási forrást végül elfogadta".

Ugyanakkor a tagállamok képviselői – főként a nettó befizetők ellenállása miatt – nem tudtak megállapodni a kohéziós politikát, a vidékfejlesztési programokat, a kutatás-fejlesztést és az Erasmus programot is érintő 9 milliárd euró többletkifizetés 2012-es teljesítéséről."Ezek olyan jogi kötelezettségvállalások, amelyeket az Uniónak mindenképpen ki kell fizetnie. A kohéziós beruházások már megvalósultak, a kutatás-fejlesztési projektek futnak, az Erasmus programban részt vevő diákoknak ki kell fizetni az ösztöndíjaikat" – hívta fel a figyelmet Surján László. Ugyanakkor a Parlament úgy ítélte meg, ha a Tanács döntésképtelensége miatt ezek az alapkötelezettségek nem teljesülhetnek értelmetlen a jövő évi költségvetés tárgyalásait erőltetni.

Ily módon ma éjfélkor anélkül jár le a Lisszaboni Szerződés által kiszabott 21 napos határidő, hogy a költségvetési hatóság két ága, a Parlament és a Tanács megállapodnának és így az Európai Bizottságnak új költségvetési tervezetet kell benyújtania. Jelen pillanatban nem világos, hogy erről sikerül-e még idén megállapodni, ha nem, akkor a jövő évben havonként az idei költségvetés 1/12-ét lehet elkölteni az uniós célokra.

Surján László, az Európai Parlament kereszténydemokrata alelnöke kiemelte: "A mostani tárgyalási kudarc baljós előjel a novemberi Európai Tanács ülés előtt, ahol a 2014-2020-as uniós keretköltségvetés lesz a téma."