Rendezvények

A választáson az is múlik, hogy Európa milyen irányba halad

A választáson az is múlik, hogy Európa milyen irányba halad

2024. április 20.

Helyszín:

Idő: 2024. április 20. |

Az elmúlt évek vitáiból kiderült, hogy az európai parlamenti választáson az is múlik, hogy Európa milyen irányba halad - mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön egy kampánygyűlésen Monoron.

 Kövér László kifejtette, az Európai Unió egyfajta válaszúthoz érkezett. A válság felszínre hozta azt a dilemmát, hogyan lehet kormányozni egy olyan európai gazdasági közösséget, amelyikben a tagállamok egy része közös valutával fizet, más része nemzetivel, s még azokban az országokban is, ahol közös a valuta, a gazdaságpolitika különbözik – mondta.   

A házelnök, a Fidesz választmányi elnöke szerint erősebb európai integrációra van szükség. Hozzátette, elsősorban a gazdaságpolitikákat kell közelíteni egymáshoz, hogy ne döntse Európa jobban teljesítő részét válságba az EU rosszabbul teljesítő felének megingása, illetve ne legyen Európa egyik fele eleve vesztes egy konzervált erőviszonyrendszerben, amelyből nem nagyon tud kitörni. Ugyanakkor a vitában egyre erősebb az európai bürokrácia egy részének azon érvelése is, amely úgy véli, hogy ezen a koncentráción túl létre kellene hozni az európai egyesült államokat – mutatott rá.   
Hozzátette: az elmúlt négy esztendő azonban éppen azt mutatta meg, hogy az unió ebben a formájában sem tud magával mit kezdeni, s az európai bürokratáknak most sincs ötletük, hogyan lehetne kiemelni a gazdasági és szociális válságból Európa déli felét. 

Kövér László kitért a szélsőséges, radikális erők térnyerésének problémájára is. Elmondta, a Jobbik ugyan magyar párt, de nem magyar probléma. Egy olyan európai trendbe illeszkedik, amely máshol is megfigyelhető.

Hozzátette: a mélyebb okokat vizsgálva az látszik, hogy az európai politikai rendszerek azért vesztik el vonzerejüket, mert az emberek azt tapasztalják Európa-szerte a demokráciákban, hogy a politikusaik nem az ő problémáikra keresik a választ.   

A választáson való részvételre és a Fidesz-KDNP jelöltjeire való voksolásra biztatva Kövér László emlékeztetett rá, hogy az Európai Néppártban elfoglalt jó pozíciójuk részben az előző EP-választáson elért jó eredményüknek volt köszönhető. Hangsúlyozta azt is, hogy a Fidesz-KDNP-s jelöltek megválasztásával a következő négy év kormányzati politikájának háttértámogatását sikerül majd megadni azon az európai porondon, amelynek egyik legfontosabb terepe az Európai Parlament. Aláhúzta, a szavazás az újonnan megválasztott kormány erkölcsi megerősítését is jelenti.   

Kövér László egy lakossági kérdésre válaszolva a 10 éves uniós tagságról kifejtette: „nagyon örülnék, ha a magyar politikai, szellemi, gazdasági elit számba venné, mit kaptunk, mit áldoztunk föl, s nézzük meg, hogyan áll az egyenleg.” Ugyanakkor felhívta a figyelmet, ha az uniós 7 ezer milliárd forintot nem kapná meg az ország a következő hét évben, a magyar gazdaság nem tudna fejlődni, „ma már nem tudnánk meglenni ezek nélkül a források nélkül”. Úgy vélte, éppen azért kell a források 60 százalékát direkt gazdaságfejlesztésre fordítani, hogy a magyar gazdaság megálljon a saját lábán is.   

Pogácsás Tibor országgyűlési képviselő, a város Fidesz-KDNP-s polgármestere a mostani választás fontosságát hangsúlyozva úgy fogalmazott: helyünk Európában van, de Európa értünk is van.

(MTI-fidesz.hu)