Rendezvények

A dán elnökségi program értékelése

A dán elnökségi program értékelése

2019. August 19.

Location:

Time: 2019. August 19. |

Az Európai Parlament januári plenáris ülésén a dán elnökség ismertette féléves programját. Gyürk András, a Fidesz EP delegációvezetője üdvözölte, hogy az elnökség a Magyarország ellen irányuló támadások közepette is megőrizte higgadtságát és a tényeken alapuló vita híve. A delegációvezető szerint támogatandó az elnökség energiapolitikai törekvése, hiszen a programban kiemelt prioritást kap az zöldgazdaság fejlesztése és az energiahatékonyság előmozdítása is.

"Nehéz időben veszi át Dánia a stafétabotot. A rendkívüli gazdasági helyzet ellenére bízom abban, hogy az elnökségi félév végén Európa erősebb lesz" – nyitotta a dán elnökségi programot értékelő írásbeli nyilatkozatát Gyürk András.

A Fidesz EP delegációvezetője szerint külön köszönet illeti a dán elnökséget azért, hogy a Magyarország ellen irányuló támadások során megőrizte higgadtságát. Egyúttal bebizonyította, hogy a korrekt, tényeken alapuló vita híve. Az elnökség ugyanis felismerte: a Magyarország elleni hisztérikus támadássorozat az európai gondolatnak okozza a legnagyobb kárt. Az alaptalan rágalomhadjárattal ugyanis a baloldali politikai erők csak azt érik el, hogy a szélsőséges pártok Európa-szerte megerősödnek.

Az elnökség energiapolitikai programjával kapcsolatosan a néppárti politikus megelégedéssel nyugtázta, hogy a rövidtávú válságkezelési intézkedések mellett a zöldgazdaság fejlesztése és az egységes energiapiac megvalósítása továbbra is a legfőbb célok között szerepel. A dán tapasztalatokra és szakértelemre alapozva ugyanis mindkét területen jelentős előrehaladást érhetünk el az elnökség során.

A félév egyik legfontosabb jelentése az energiahatékonysági irányelv. Ennek korai lezárása mindannyiunk érdeke. Igazi sikerről azonban csak akkor beszélhetünk majd, ha az irányelv a való életben is működő megoldásokat ír elő. A hangzatos célkitűzések eddig sokszor kudarcot vallottak. Ezért most már konkrét lépéseket kell tennünk a 20%-os energiahatékonysági cél elérése érdekében.