Események

Választási megfigyelés Burmában

2015. 11. 12.

Gyürk András delegációvezető az EOM (Election Observation Mission) szervezésében vett részt a hivatalos burmai választási megfigyelés kiküldetésén november 5 és 11 között.

A választási megfigyelés az Európai Unió tevékenységének szerves része. Célja, hogy világszerte elősegítse a demokratikus értékek, az emberi jogok, valamint a jogállamiság térnyerését. Gyürk András delegációvezető az EOM (Election Observation Mission) szervezésében vett részt a hivatalos burmai választási megfigyelés kiküldetésén november 5 és 11 között.

Ana Gomes, az Európai Parlament Megfigyelői Bizottságának Elnöke megerősítette az EU választási megfigyelő csapatának előzetes beszámolóját, majd az alábbiakban tett nyilatkozatot az Európai Parlament megfigyelői delegációjának nevében:
„A választás napját megelőzően Yangonban találkoztunk a politikai pártok megbízottjaival, a média és a civil társadalom képviselőivel, beleértve az emberi jogok védelmezőit és etnikai kisebbségek képviselőit. Bárhol jártunk rendkívül barátságos fogadtatásban részesültünk.

Az Európai Parlament választási megfigyelő delegációja az Európai Választási Megfigyelési Bizottság keretein belül érkezett Mianmarba. Szeretném megköszönni kollégámnak, Alexander Lambsdorffnak, a kiküldetés vezető megfigyelőjének és a delegáció tagjainak a kiváló együttműködést.

Az Európai Parlament küldöttsége teljes mértékben támogatja és egyetért Lambsdorff vezető megfigyelő előzetes megállapításaival és következtetéseivel – küldöttségünk számára kiemelt fontosságú az alkotmányos keretet, amelyre ez a választás épül.

A választás napján Rangon, Bago és Ayeyarwaddy régiókban végeztünk szavazási megfigyelést, egészen a szavazó körzetek megnyitásától az urnák lezárásáig, valamint az ezt követő szavazatszámlálásig. Lenyűgözött bennünket a nyugodt és békés légkör, a szavazóbiztosok professzionalizmusa a szavazóhelyiségekben, valamint a szavazás folyamatának jól szervezettsége. Üdvözöljük a tényt, hogy a mianmari polgárok – különösen a fiatalok – nagy számban éltek szavazati jogukkal, a hatóságok bevonásának szükségessége nélkül.

Az emberek Mianmarban megmutatták, hogy demokráciában szeretnének élni. Ez még csak a demokratizálódási folyamat kezdete, amiben Európai Parlament továbbra is támogatni fogja az országot. Úgy véljük, hogy a demokrácia és az emberi jogok a sokféleség befogadásáról és a sokszínűség biztosításáról is szólnak. Gratulálunk Mianmar népének.”