Események

Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalomra

2018. 11. 05.

A Magyar Néppárti Képviselőcsoport valamint a Magyar Hullám Társaság 2018. november 5-én tartotta Brüsszelben az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést. Magyarország nem azért vetette le a láncait, hogy újakra cserélje; a jelek szerint a Nyugat nem értette meg, hogy a magyarok azért küzdöttek 1956-ban is, mert a végsőkig ragaszkodnak saját kultúrájukhoz, életformájukhoz – jelentette ki Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára. „Európa elfelejtette, hogy ‘két tüdővel lélegzik’ egy keleti és egy nyugati tüdővel. Ha nem í­gy volna, a Nyugat nem indí­tana koncepciós eljárásokat Magyarország és Lengyelország ellen. Nem vádolnának minket olyan bűnökkel, melyek ellen a kommunizmus során küzdöttünk. Minket, akik életünket és vérünket adtuk a szabad Európáért a szabad Magyarországért”- mondta beszédében az államtitkár.

„Próbatétel idején mutatkozik meg, hogy milyen emberek vagyunk valójában. 1956 ilyen próbatétel volt a magyar nemzet számára, s a magyar nemzet kiállta a próbát. Egyedül. Hiszen a szabad világ magunkra hagyott minket. Végignézte, ahogyan a világ legnagyobb szárazföldi hadserege vérbe fojtja a demokráciáért és szabadságért küzdő magyarok ezreit. Mi azonban ebből is felálltunk, ahogyan tettük azt már oly sokszor. Talán a Nyugat ezért sem érti, hogy ha az Európai Parlament kommunistái, liberális vagy épp szocialista politikusai olvassák hangosan fejünkre az igaztalan, hazug vádakat, mi miért nem félünk, miért nem hátrálunk meg” – fogalmazott.

Varga Judit leszögezte, hogy nem mosható össze napjaink migrációs helyzete az 1956-os magyar menekülthullámmal. „Aki ismeri a magyar történelmet, az nem húz párhuzamot a kommunizmus ellen küzdő szabadságharcosok és a gazdasági megfontolásból hazájukat elhagyó emberek tömegei között” – vélekedett. Hozzátette, hogy a kormány 1956 szellemében cselekszik, igyekszik segí­teni a háborúk elől menekülőkön, több millió dollárt ajánlott fel a megsegítésükre, azonban úgy gondolja, hogy a romok újjáépítésében, a hazatérésben kell segíteni.

„A szabadság az, amikor megválaszthatjuk a kormányunkat, azt, hogy kikkel éljünk együtt saját hazánkban, éss milyen jövőt építsünk gyermekeinknek” – közölte.

A megemlékezésen Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) EP-képviselője mondott köszöntőt, és tiszteletét fejezte ki mindenki előtt, aki 62 évvel ezelőtt „képes volt legyőzni kételyeit, félelmeit, és talán tudatosan, talán ösztönösen tenni tudott valamit azért, amit halhatatlan szabadságeszmánek nevezünk.”.

„1956-ban egyszerűen felrobbant a szabadságszerető magyar lélek. És, ha megnézzük, hogy mi mindenen ment keresztül a magyarság a huszadik században, ezen a tényen egy pillanatig sem csodálkozhatunk” – emelte ki. „Embereket fel lehet akasztani, börtönbe lehet csukni, társadalmakat ideig-óráig meg lehet rendszabályozni, de – hála istennek – a szabadságeszmét az emberi lelkekből nem lehet kiirtani”-mondta.